A változás azonnali és jelentős. De ami még ennél is fontosabb: a tangó a betegek pszichéjére is felszabadító hatással bír: "A partnerrel való intim közelség segíthet csökkenteni az elszigeteltség érzését, a tangós közösség pedig kitágítja a beszűkült szociális teret" – mondja Kate Swindlehurst, a Parkinson's & the Tango Effect: My Year on the Dance Floor című munka szerzője, aki szintén a betegség érintettje. Kár lenne kihagyni az élményt!
A masszázs javítja a keringést és a fájdalmakat is enyhítheti. A dohányzást is érdemes abbahagynia. Forrás: WEBBeteg összeállítás Orvos szerzőnk: Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Találkozott-e olyan esettel, amelynek a tapasztalatait, tanulságait megosztaná velünk? Saját esettanulmány helyett egy igen gyakori és könnyen kezelhető kórképre szeretném irányítani a figyelmet. A neurológiai szakrendelésen gyakran találkozunk szédülés miatt jelentkező beteggel. Az általában hajnalban, ágyban, megforduláskor, illetve felkeléskor jelentkező hányingerrel, hányással kísért ijesztő mértékű forgó szédülés korunk betegsége lett, melyet gyors diagnózissal hamar tünetmentessé lehet tenni. A Dix Hallpike manőver elvégzésével és az anamnézis pontos felvételével hamar felállítható a jóindulatú helyzeti szédülés diagnózisa (természetesen csak a fül-orr-gégészeti elváltozások kizárására után). A panaszokat a labirintus szerv átmeneti funkciózavara okozza, a félkörös ívjáratokban lévő otolith kristályok nem követik elég gyorsan a fej hirtelen elfordítását és letapadásuk okozza a problémát. Ennek megfelelően a labirint torna vagy Epley-manőver segítségével és elsajátításával a beteg hamar panaszmentessé válik, a számára ijesztő, sokszor halálfélelemmel járó tünetei megszűnnek.