A 6, 47 hüvelykes, FHD+ AMOLED megjelenítőt kapunk, kiváló képminőséggel, remek színekkel és 600 nit fényerővel. Egy ziccert viszont kihagyott a gyártó: hiányzik a panelszéleken végigfutó színes értesítés, amit már a Mi Mix 3 is tudott. Helyette viszont adott a villámgyors, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, amit használatkor még szépen animál is a rendszer. Emellett a töltési és az üzemidő is eléggé durvára sikeredett. A 3-4 napig simán használható a mobil, csak akkor merül a kelleténél gyorsabban, ha játszunk vele. A képernyőideje szintén impozáns: 1 órányi videózás mindössze 3 százalékot csökkent a töltöttségen. Az aksi 30 perc alatt 55-60 százalékra tölthető a gyári tápegységgel, és durván egy óra kell a 100 százalék eléréséhez. Vezeték nélküli töltés ugyanakkor nincs, NFC viszont igen, így simán mehet az elektronikus fizetés. A Mi Note 10 esszenciája ugyanakkor egyértelműen a fotózás. Egy komplett lencsearmada áll rendelkezésre ahhoz, hogy a Huawei Mate 30 Próval karöltve elfoglalja a legjobb fényképezős mobilok trónját – és ezt nem mi mondjuk, hanem a DxOMark szakemberei.
Irány a RendeljKínait! Egy lapra tettek fel mindent Ahhoz, hogy megértsük a Xiaomi Mi Note 10 koncepcióját, a fényképezés szerelmeseinek kell lennünk. Ha kivennénk a képletből az 5 hátlapi kamerát, egy "átlagos" telefont kapnánk, remek AMOLED kijelzővel. A mobil teljesítménye a Note 8 Prót idézi, ami szándékos, hiszen itt nem a lehető legnagyobb nyers erő elérése volt a cél. Processzorként nem is egy Snapdragon 855+ került a készülékbe, "csak" egy 730G, ami egy átlagfelhasználó esetében ugyanúgy elég a mindennapi feladatokhoz, mint az erősebb variáns. A háttértár ugyan lassabb – de nem lassú –, mint amire számítottunk, de ez használat közben nem érződik: az Android 9 és a MIUI kezelőfelület gördülékenyen fut, még a sok memóriát fogyasztó játékokkal sem volt gond, szóval a szoftveres rész atomstabil, egy panaszos szavunk sem lehet rá. A képernyőre jó ránézni. Fotó: RendeljKínait Érdemes beszélni a kijelzőről is, hiszen a kamera és az üzemidő mellett ez a harmadik alappillére egy jó telefonnak.
Az Ön adatainak védelme fontos számunkra Mi, az a. s., azonosítószám: 27082440, sütiket használunk a weboldal működőképességének biztosításához, és az Ön beleegyezésével weboldalunk tartalmának személyre szabásához is. Az "Értem" gombra kattintva elfogadja a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési hálózatokon. További információ Kevesebb információ
Nem csak a 20W-os töltést tudja biztosítani az MI 9-nek, hanem 10W-ot pl. a Samsung Galaxy S10-nek. A vezetékmentes töltés hatékony 4 mm-es távolságon belül, így élvezheted az összes előnyét anélkül, hogy a tokot levennéd a telefonodról. Strapabíró PC felület Biztonságos és környezetbarát Gumírozott talp Csúszásgátló szilikon anyag USB Type-C csatlakozó Mindkét irányban csatlakoztatható * A 20W-os vezeték nélküli töltés eléréséhez a Mi 9 gyári 27W-os töltőjének használata szükséges. * A 10W-os vezeték nélküli töltés eléréséhez a minimum QC3. 0 18W-os, az 5W-os töltéshez pedig 5V/2A 10W töltő használata szükséges. * Túl vastag tok használatánál nem minden esetben működik a vezeték nélküli töltés. * Ne használjon fém tartalmú mobiltelefon tokot töltés közben. * Környezetbarát anyagok felhasználása laboratóriumi vizsgálat riport száma: ED190807010C Specifikáció Terméknév Modell WPC02ZM Bemeneti csatlakozó USB Type-C Bemenet 5V/2A, 9V/1. 6A, 12 16V/1. 7A max. Kimeneti teljesítmény 20W max.
Xiaomi MDY-10-EF Összehasonlítás Típus: Vezetékes töltő - Bemenet: 100-240 V, 50-60 Hz, 0, 5A, - Kimenet: 5V/3A, 9V/2A, 12V/1, 5A,,, - QC 3. 0 gyorstöltés technológia,,, - 18w,,,, Kompatibilis eszközök: * Xiaomi Hongmi *... 2 350 Ft-tól 16 ajánlat
Az Apple is Wi-Fi jelekkel töltené a mobilok akkuját Már a középkategóriás mobilokban is elkezdett feltünedezni a vezeték nélküli töltési lehetőség. Remek kényelmi újítás, azonban a telefongyártók ennél is tovább mennének, idővel szeretnék lehetővé tenni a hálózati jeleken keresztül történő mobiltöltést. Ezzel küzdd fel magad egy olimpikon szintjére Ha a foci-Eb vagy az olimpia nyomán kedvet kaptunk hozzá, hogy ne csak kanapésportolók legyünk, hanem nekikezdjünk egy edzésnek, jó kiegészítők lehetnek a vezeték nélküli fülhallgatók. Igazi személyi edzőként már azt is a fülünkbe suttogják, milyen a teljesítményünk. Ha viszont motiváció helyett zenei aláfestésre vágyunk, felejtsük el a jó hangzást és a hosszú üzemidőt. Feltölti a telefont a Samsung monitora A Samsung olyan monitort mutatott be, mely vezeték nélkül is fel tudja tölteni a felhasználó mobilját. És még a játékosoknak is szimpatikus lehet. Lassan elfelejthetjük a csatlakozókat és a drótokat A vezeték nélküli töltés még nem túl népszerű: plusz költséget és kényelmetlenséget jelent.
Leírás Mi 20W Wireless Charging Stand Vezeték nélküli töltőpad 20W teljesítménnyel* Horizontális és vertikális készülék-elhelyezés * Minimum 27W hálózati töltő szükséges, amely nem tartozék! Max. 20W-os vezeték nélküli töltés Max. 20W vezeték nélküli töltés pl. Mi 9: töltés 50%-ra 35 perc alatt. Nem szükséges a tok eltávolítása (javasolt vastagság max. ≤ 4 mm. Kettős tekercs dizájn A vezeték nélküli töltő kettős tekercset használ, így a ráhelyezett készülék fektetett és állított helyzetben is tölthető, a felhasználói igénynek megfelelően. Intelligens FOD érzékelés Védelem az idegen fém tárgyak ellen, a töltő elismeri ezeket, és megszakítja a töltés, ha a telefon és a töltő közé kerülne, így megelőzve a túlmelegedést. Széleskörű kompatibilitás Nem csak az Mi 9-hez alkalmazható, hanem iPhone és Samsung készülékhez is (amennyiben az adott modell támogatja a vezeték nélküli töltést). A töltés elindul azonnal a készülék padra helyezése után, egyszerű és kényelmes. Részleteiben is jó PC töltőpanel bevonat, ellenálló és környezetbarát.
Xiaomi Redmi K20 Pro / Mi 9T Pro készülékhez tartozó autós, hálózati, vezeték nélküli töltő kínálatunkat látja. Válasza ki azt a legszimpatikusabbat, amivel szívesen használná telefonját, legyen szó gyáriról, márkásról vagy utángyártottról, kábeles vagy kábel nélküliről. #tokok #fóliák #tartozékok #törlés 29 990 Ft Raktáron (1 db) 1 db van készleten. Rendelj -n belül és átadjuk a futárnak! Ingyen szállítjuk 99 900 Ft 59 990 Ft 4 990 Ft Raktáron (236 db) 236 db van készleten. Rendelj -n belül és átadjuk a futárnak! 4 490 Ft Raktáron (2 db) 2 db van készleten. Rendelj -n belül és átadjuk a futárnak! 1 490 Ft Raktáron (193 db) 193 db van készleten. Rendelj -n belül és átadjuk a futárnak! 2 790 Ft Raktáron (17 db) 17 db van készleten. Rendelj -n belül és átadjuk a futárnak! 990 Ft Raktáron (104 db) 104 db van készleten. Rendelj -n belül és átadjuk a futárnak! 5 989 Ft Raktáron (66 db) 66 db van készleten. Rendelj -n belül és átadjuk a futárnak! 1 989 Ft Raktáron (3 db) 3 db van készleten.
A hátlapi kamerák egymás alatt helyezkednek el, ami sokkal jobban néz ki, mint a Huawei Mate 30 Pro indukciós főzőlapokat idéző megoldása. Az ujjlenyomat-olvasót a legújabb trendeknek megfelelően a kijelzőbe építették, ami nem baj, hiszen az öt kamera és a két vaku mellé már tényleg túlzás lett volna ezt is a hátlapra helyezni. A gyártó viszont nemcsak a kamerák terén volt bőkezű, de a szenzorokkal és egyéb kiegészítőkkel sem spórolt: a már-már fölöslegesnek tűnő infra és a jack dugó is helyett kapott a Type-C port mellett. A hangszóró ugyan mono, de még így is viszonylag szépen szól. A dobozban pedig a Mi Note 10 mellett a töltő a második legérdekesebb tárgy, ami támogatja a 30W-os gyorstöltést, azaz mindössze 65 perc alatt tornázhatjuk nulláról maximumra az aksit. A SIM tálcán viszont nincs hely SD kártyának, azaz hiányzik a bővíthetőség, így nagy helyigény esetén a legnagyobb háttértárral szerelt modellt érdemes beszerezni. Segít a RendeljKínait! Miért rendelsz Kínából vaktában? Inkább olvasd el a tesztjeinket és dönts okosan!